Vers mindenkinek

A költészet napja, amit mi magyarok április 11-én, József Attila születésnapján ünneplünk, igazi hungarikum. Joggal lehetünk büszkék rá. Hisz ha máskor nem, de legalább ezen a tavaszi napon mindenki szembesülhet egy-egy verssel. Az internet, a sajtó, a tévé nem feledkezik el arról, hogy a költészet napjának lényege az olvasható, hallható vers.

Hogy miért jó a vers? Nehéz szavakba önteni. Olyan, mint a zene, mint a virágzó gyümölcsfák, az égen elvonuló bodros felhők. Úgy gondoljuk, ezek nélkül is lehetne élni. De ha nem lenne, szegényebbek lennénk és boldogtalanabbak. A vers legmélyebben rejtezkedő gondolatainkat és érzéseinket mondja ki. A szívünk ritmusán szólal meg. 

A kármin József Attila egy viszonylag korai versét választotta a mai napra. A fiatal költő minden pimaszsága és magabiztossága megmutatkozik ebben a költeményben. Tudta, hogy mit akar. Tudta, hogy küldetése van. A gondolati feszültség, az önellentmondások kimondása fiatalos hévvel és lendülettel párosul. Még a „hét napja nem ettem” miatt sem tudjuk sajnálni – nem is igazán sajnáltatja magát. De a kimondott igazságok hitelessé válnak az utolsó mondat fényében. Aki hét napja nem evett, az kimondhat mindent, amit konszolidált viszonyok között élő jópolgár nem. Ehhez József Attila egész életében hű maradt. Aki öntörvényű, az tud egy sajátosan egyedi világot teremteni költészetében. József Attila világa ilyen. Hatalmas mesterségbeli tudása, tehetsége oly természetesen tökéletes versekbe öntötte egyedi gondolatait, ami egyik legnagyobb magyar költőnkké tette.

József Attila:

Hét napja

Tintába mártom tollamat
És tiszta, kék égbe magamat.
Félrerángatom a harangkötelet,
Falbaverdesem szegény fejemet.
Ki látja meg, hogy már látszanak
Kilógó nyelvünkön az igért utak,
Hogy nincsen hiába semmi és a minden
Nem siklott ki föltépett ereinken,
Hogy kristály szeretne lenni a patkány is
S a darabkább utálja már a darabkát is,
Hogy magadat tisztán találod meg másban
És nyugalom van a szükséges rohanásban,
Hogy leheletünktől kigyúlnak a házak,
És engesztelő vízzel már locsolgatnának,
Hogy hidak robbannak a szegényemberekben?!
Ó, barátaim, hét napja nem ettem.
1924. máj.