Andersen varázslata

Gyermekkorunk meseélményei felnőttként is kísérnek bennünket, s nemcsak a történet révén. Egy-egy emlékezetes illusztráció, a gyermekkori bakelit hanglemez neszei, egy film hangulata: így él bennünk Hans Christian Andersen.

A dánok legnagyobb híressége (természetesen a LEGO mellett) 1805. április 2-án született a dániai Odensében. Születésnapján világszerte a mesét ünnepeljük. A nyomornegyedből nagy becsvággyal kitörő ifjú mesegyűjteményeivel vált irodai nagysággá. Élete kész regénynek tűnik, ám valójában komor és sötét történet volt. Ennek ellenére a mai napig meséket szőnek alakja köré. A legújabb irodalmi mese egy dán irodalmártól származik, aki szerint Andersen törvénytelen királyi sarj.

A dán író akkor jelent meg meséivel, amikor a romantika az irodalom legmagasabb polcára emelte a műfajt. Szerb Antal így fogalmazta ezt meg: „...a valóság elől menekülő másodlagos romantika tulajdonképpen nem is fogékony más, mint a mese iránt.” Ez volt az a kor, amikor nagy népszerűségnek örvendtek a középkori legendák és a mesék. A romantika alkotói elsősorban nem is gyerekeknek, inkább felnőtt olvasóknak szánták történeteiket. Mivel Andersen mellőzte a horrorisztikus, kísérteties elemeket, ezért a mai napig élvezhetőek meséi a gyermekek számára is. Ám a felnőtt szintén talál magának olyan síkokat, amiket gyerekként fel sem foghatott, most mégis élvezi és elgondolkodtatja. Ez Andersen egyik legnagyobb varázslata.

Valójában ő volt a mesemondás művészetének megújítója. Hihetetlen képzelőerejéhez nem kellett lopott történet. Beszédmódja egyszerre plasztikus és mégis egyszerű. Az irodalmi hagyományokkal szakít, és modorosság helyett élő nyelven beszél.

Andersen meséi közt találunk jó néhány pesszimista kicsengésű mesét. Nincs boldog vég. A kiskondásnak beöltözött királyfi megszégyeníti és erkölcsileg megsemmisíti a gőgös császárkisasszonyt, majd faképnél hagyja. Borsószem hercegkisasszony ugyan boldoggá teszi a királyfit, hiszen az abban a bizonyosságban él, hogy vérbeli hercegleányt vett el. De hát boldogság az, hogy egy felháborítóan elkényeztetett teremtést vett feleségül? Realizmusa szintén egy külön ízt visz be a mesék világába. A tűzszerszámban ezt írja: „Csakhogy minden pénz elfogy egyszer, ha nem gyarapítják.” Bájosságával elvarázsol a mese intimitása: „[A teásfindzsaszemű kutya] a hátán hozta az alvó királykisasszonyt, aki olyan szépséges volt, hogy aki ránézett, rögtön kitalálhatta, hogy igazi királykisasszony. A katona nem is tudta megállni, hogy meg ne csókolja, mert ő meg igazi katona volt.”

A szöveg csakúgy gördül Rab Zsuzsa fordításában, aki nélkül el sem lehet képzelni a magyar Andersent. Egy-két gyönyörű Andersen-válogatás jelent meg magyarul. Mind közül az egyik legszebb a Magyar Könyvklub kiadása 1999-ből. Mihail Fjodorov egészen finom és kifejező akvarelljei felejthetetlenné teszik a meséket. Ám Andersen meséi szerte a világban képzőművészek egész sorát ihlették meg. "Meseszép" kötetek, "meseszép" illusztrációk jelentek meg az első kiadásoktól kezdve. 

Kép forrása: Wikipedia, Art Fire, Fairy Tale Blog