Egy elkényeztetett római ifjú sorsvetéssel elnyeri a keresztre feszített Jézus köpenyét. Élete ekkor különös választóvonalhoz ér. Rájön, hogy amíg nem deríti ki a köpeny tulajdonosának történetét, addig nem tud nyugodt életet élni.
„Ő következett a játékban. Bágyadtan megrázta a dobozt és
kivette a kockákat.
- Szerencsés napod van! – mormogta Paulus. – Elvesztettem.
Kinyújtotta hosszú karját és ujját összefont a tarkóján.
- Demetrius – mondta s fejével egy összegyűrt barna ruhadarab
felé intett, amely a középső kereszt lábánál hevert -, add csak ide azt a
köpenyt, hadd nézzem meg.
Demetrius felvette a ruhadarabot és odanyújtotta neki. Paulus
hanyag érdeklődéssel vizsgálgatta.
- Nem rossz köntös – jegyezte meg, kartávolságnyira tartva
magától. - Falusi szőttes, diólével festve. Neki már nem lesz szüksége rá. Azt hiszem,
megtartom magamnak. Mit szólsz hozzá, tribunus?
- Miért lenne a tied? – kérdezte Marcellus közönyösen. – Ha ér
valamit, vessünk rá kockát. – Odanyújtotta Paulusnak a dobozt. – A magasabb
szám nyer. Te következel.
Halk mennydörgés morajlott északon s egy vad lángnyelv
cikázott át a fekete felhőkön. Paulus két hármast dobott s aggodalmasan nézett
fel az égre.
- Ezt nem nehéz túldobni – szólt Vinitius, aki mellette ült.
Fogta a dobozt és kiborított belőle egy ötöst meg egy négyest. A doboz körbe
járt a nélkül, hogy bárki is javított volna ezen a dobáson. Végül Marcellushoz
ért.
- Két hatos! – kiáltott fel. – Demetrius, vedd gondodba a
köntöst.
Paulus átadta a ruhadarabot.
- Itt várjak rád, uram? – kérdezte Demetrius.
- Nem nincs semmi dogod. Menj vissza az insulára. Kezdj el
csomagolni. Korán reggel indulunk.
Marcellus felnézett az égre.
- Paulus, járj csak körbe és nézd meg, élnek-e még. Vihar
készül.
Nehézkesen feltápászkodott és imbolyogva állt meg. Demetrius
szerette volna megfogni a karját, hogy támogassa, de úgy érezte, hogy Marcellus
rossz néven venne minden aggodalmaskodást. Felháborodása már lecsendesedett. Látható
volt, hogy Marcellus ivott, mert józan ésszel nem tudott volna ilyen gyalázatos
dolgot művelni.
Fülsüketítő, óriási menydörgés rázta meg még a földet is
alattuk. Marcellus kinyújtotta egyik kezét s a középső keresztbe kapaszkodott.
Keze véres volt, amikor visszanyerte az egyensúlyát. Beletörölte a tógájába.
Egy finom fekete ruhába öltözött kövér ember döcögött elő a
tömegből és dacos követelőzéssel lépett Marcellus elé.
- Utasítsd rendre ezeket az embereket! – kiáltotta mérgesen.
– Az állítják, hogy a vihar ítélet rajtunk.
Újabb óriási dörgés hallatszott.
- Könnyen meglehet – harsogta vissza Marcellus ingerülten.
A kövér ember fenyegetően rázta meg az öklét.
- Kötelességed, hogy rendet tarts itt! – ordította.
- Azt kívánod, hogy tiltsam meg a vihart? – kérdezte Marcellus.
- Tiltsd meg a káromlást! Ezek az emberek azt kiáltozzák,
hogy az a galileai az Isten Fia.
- Hátha az Isten fia! Honnan tudod, hogy nem az?”
A részlet Lloyd C. Douglas „És köntösömre sorsot vetettek”
című regényében található. Nagy sikerű a könyv, de egykor rendkívül népszerű
volt a belőle készült film is, amely A köntös (The Robe) cím alatt 1954-ben
Ocsar-díjat nyert.
Egy elkényeztetett római ifjú sorsvetéssel elnyeri a
keresztre feszített Jézus köpenyét. Élete ekkor különös választóvonalhoz ér. Rájön,
hogy amíg nem deríti ki a köpeny tulajdonosának történetét, addig nem tud
nyugodt életet élni. Az izgalmas, olvasmányos regény úgy meséli el Jézus
működésének, majd halálának és feltámadásának történetét, apránként, ahogy
Marcellus, a római ifjú megismeri, lassan, bizalmatlanságtól körülvéve. S talán
ez az egyik legnagyobb erénye a könyvnek. Marcellusban ráismerünk a hitetlen
20-21. századi emberre, aki nem tud mit kezdeni életével, és nincs semmifajta
bizonyossága létezésének értelméről. Hogyan válik Marcellus mégis keresztyénné?
Erről szól az „És köntösömre sorsot vetettek” című könyv.
Lloyd C. Douglas: „És köntösömre sorsot vetettek”
Ford.: Fükő Dezső
Kálvin Kiadó, Budapest 2008.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése