Honnan tudod, hogy nem az?

Egy elkényeztetett római ifjú sorsvetéssel elnyeri a keresztre feszített Jézus köpenyét. Élete ekkor különös választóvonalhoz ér. Rájön, hogy amíg nem deríti ki a köpeny tulajdonosának történetét, addig nem tud nyugodt életet élni. 

„Ő következett a játékban. Bágyadtan megrázta a dobozt és kivette a kockákat.

- Szerencsés napod van! – mormogta Paulus. – Elvesztettem.

Kinyújtotta hosszú karját és ujját összefont a tarkóján.

- Demetrius – mondta s fejével egy összegyűrt barna ruhadarab felé intett, amely a középső kereszt lábánál hevert -, add csak ide azt a köpenyt, hadd nézzem meg.

Demetrius felvette a ruhadarabot és odanyújtotta neki. Paulus hanyag érdeklődéssel vizsgálgatta.

- Nem rossz köntös – jegyezte meg, kartávolságnyira tartva magától. - Falusi szőttes, diólével festve. Neki már nem lesz szüksége rá. Azt hiszem, megtartom magamnak. Mit szólsz hozzá, tribunus?

- Miért lenne a tied? – kérdezte Marcellus közönyösen. – Ha ér valamit, vessünk rá kockát. – Odanyújtotta Paulusnak a dobozt. – A magasabb szám nyer. Te következel.

Halk mennydörgés morajlott északon s egy vad lángnyelv cikázott át a fekete felhőkön. Paulus két hármast dobott s aggodalmasan nézett fel az égre.

- Ezt nem nehéz túldobni – szólt Vinitius, aki mellette ült. Fogta a dobozt és kiborított belőle egy ötöst meg egy négyest. A doboz körbe járt a nélkül, hogy bárki is javított volna ezen a dobáson. Végül Marcellushoz ért.

- Két hatos! – kiáltott fel. – Demetrius, vedd gondodba a köntöst.

Paulus átadta a ruhadarabot.

- Itt várjak rád, uram? – kérdezte Demetrius.

- Nem nincs semmi dogod. Menj vissza az insulára. Kezdj el csomagolni. Korán reggel indulunk.

Marcellus felnézett az égre.

- Paulus, járj csak körbe és nézd meg, élnek-e még. Vihar készül.

Nehézkesen feltápászkodott és imbolyogva állt meg. Demetrius szerette volna megfogni a karját, hogy támogassa, de úgy érezte, hogy Marcellus rossz néven venne minden aggodalmaskodást. Felháborodása már lecsendesedett. Látható volt, hogy Marcellus ivott, mert józan ésszel nem tudott volna ilyen gyalázatos dolgot művelni.

Fülsüketítő, óriási menydörgés rázta meg még a földet is alattuk. Marcellus kinyújtotta egyik kezét s a középső keresztbe kapaszkodott. Keze véres volt, amikor visszanyerte az egyensúlyát. Beletörölte a tógájába.

Egy finom fekete ruhába öltözött kövér ember döcögött elő a tömegből és dacos követelőzéssel lépett Marcellus elé.

- Utasítsd rendre ezeket az embereket! – kiáltotta mérgesen. – Az állítják, hogy a vihar ítélet rajtunk.

Újabb óriási dörgés hallatszott.

- Könnyen meglehet – harsogta vissza Marcellus ingerülten.

A kövér ember fenyegetően rázta meg az öklét.

- Kötelességed, hogy rendet tarts itt! – ordította.

- Azt kívánod, hogy tiltsam meg a vihart? – kérdezte Marcellus.

- Tiltsd meg a káromlást! Ezek az emberek azt kiáltozzák, hogy az a galileai az Isten Fia.

- Hátha az Isten fia! Honnan tudod, hogy nem az?”

A részlet Lloyd C. Douglas „És köntösömre sorsot vetettek” című regényében található. Nagy sikerű a könyv, de egykor rendkívül népszerű volt a belőle készült film is, amely A köntös (The Robe) cím alatt 1954-ben Ocsar-díjat nyert.  

Egy elkényeztetett római ifjú sorsvetéssel elnyeri a keresztre feszített Jézus köpenyét. Élete ekkor különös választóvonalhoz ér. Rájön, hogy amíg nem deríti ki a köpeny tulajdonosának történetét, addig nem tud nyugodt életet élni. Az izgalmas, olvasmányos regény úgy meséli el Jézus működésének, majd halálának és feltámadásának történetét, apránként, ahogy Marcellus, a római ifjú megismeri, lassan, bizalmatlanságtól körülvéve. S talán ez az egyik legnagyobb erénye a könyvnek. Marcellusban ráismerünk a hitetlen 20-21. századi emberre, aki nem tud mit kezdeni életével, és nincs semmifajta bizonyossága létezésének értelméről. Hogyan válik Marcellus mégis keresztyénné? Erről szól az „És köntösömre sorsot vetettek” című könyv.

Lloyd C. Douglas: „És köntösömre sorsot vetettek”

Ford.: Fükő Dezső

Kálvin Kiadó, Budapest 2008.